2020. augusztus 5. A koronaszünetet követő egyik első országúti kerékpárverseny, erős nemzetközi mezőnnyel. A Lengyel Körverseny nyitószakasza.
Sík szakasz, így hát 200 kilométer után a befutó dönt – a fél éve éheztetett sprinter-egók között. A legjobbkor két holland, Fabio Jakobsen és Dylan Groenewegen indítanak. Groenewegen előnye egy fél kerék 10 méterrel a vége előtt, amikor Jakobsen megpróbál kibújni. Egy még éppen le nem zárt sávon honfitársa és a kordon között.
Groenewegen védi a helyét: egy fél szöggel még erőszakosabbra veszi az addig is taktikusan kiszorító irányú pályáját. Jakobsen felszorul a kordonra, 80 km/h feletti sebességgel vágodik ki a pályáról. Egyenesen neki a célkapu fémállványának. Később kiderül, már a becsapódás előtt leszakad a fejéről a bukósisak. Azonnal eszméletét veszti; az országúti kerékpár betonkemény történelmének egyik legpokolibb bukása.
Leginkább talán ez a földközeli felvétel adja vissza a sebességet. A veszedelmet a nyers hangok.
A műtőszobában öt órán át küzdenek Jakobsen életéért, aki két-három napig nincs tudatánál. Koponyája elrepedt, elvesztette a fogsorát, minden arccsontja darabokra tört.
Amikor felébred, nem tudja, hol van, és hogy került oda. A verseny utolsó kilométerétől fekete neki minden. Beszélni nem tud, mivel a hangszalagot irányító idegei is sérültek. Dobhártyája is szakadt, de hallja a kérdést: szeretné-e tudni, hogy nézett ki, mikor behozták az intenzívre? Bólint.
Tönkre mentem a látványtól. Csak vért láttam magam körül. Úgy néztem ki, mint akin átment egy kamion. Ez nem lehetek én, ez nem lehet a valóság.
- mondja utólag a HLN belga újságnak.
Társak
Jakobsen menyasszonya, Delore odahaza nézte a versenyt. Bringasprinter, bikaviador vagy alpesi síző feleségének Ernest Hemingway – maga írja – sem szánná a lányát. Delore, sok sorstársnőjéhez hasonlóan, azt a védekezést fejlesztette ki, hogy nem nézi, amikor félni kell. Ezen a napon mégis. Apja szólt neki a nappaliból, hogy Fabio jó helyen kezdi a sprintet, győzelmet érez, ne maradjunk le róla.
Delore végtelen erővel a bukás sokadik ismétlését is végig bírja nézni, látja, hogy repülés közben már leszakad a sisak.
„Azonnal felhívtam a csapatorvost, de elsőre nem volt semmije, ami biztos. Fabio eszméletlen, ennyit mondott. Csak ültem a tévé előtt és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Próbáltam infókat gyűjteni, de nem kellett volna, attól csak rosszabb lett. Aztán elkezdtem csomagolni, oda akartam menni. Késő este volt, mikor a csapatorvos visszahívott. Egy ideig hagytam csengeni a telefonomat; egyszerűen nem mertem felvenni. Attól tartottam, hogy a lehető legrosszabb híreket kapom.”